írás bejegyzései

Ráérünk arra

Na, a sok blog közül csak ide nem raktam ki, tegnap (hétfő) óta megy a Pathó Pálos kisregény blogosított formája. Majd értekezem róla, meg a netre kerüléséről és annak tapasztalatairól, mindenesetre egy tanulságot már levontam: egy kicsinyeskedő világban az ember semerre ne legyen nagyvonalú.

És most újraindítom az eszem. 

Egyéjszakás plató

Hogy ide is írjak valamit...

Az a helyzet, hogy már rég kész kellene lennem a Cseles apostolokkal. Nem azért, mert már vagy három éve, hogy elkezdtem - vannak régebb óta húzódó projektjeim is. Hanem azért, mert már a végénél járok és teljes mértékben tudom, mi lesz abban a pár hiányzó oldalban. Menet közben többször is alakítottam a koncepción. Először nagypéntektől egészen Jeruzsálem pusztulásáig akartam megírni laza formában az első keresztyének viselt dolgait, aztán persze rájöttem, hogy ez nem egy regényes projekt. Utána eghyre csak szűkítettem az első kötetet - Pál apostol életére, majd csak az első missziói útra, végül abban állapodtam meg beépített szerkesztő-önmagammal, hogy egy kellemes, kisebb regényméretnek pont megfelelő az, ha ott vágjuk el a történetet, hogy Pált felrakják a tanítványok a Tarzuszba induló hajóra - tehát még az első missziói út előtt. Mindennek az az előnye is megvan, hogy ha a koncepcióm csúfos érdektelenségbe fullad, akkor még itt abba tudom hagyni és nem öltem bele több energiát. Ha viszont - esetleg, netalántán, ha az Úr akarja és élünk, stb - kiadóra és olvasókra talál, akkor a következő részeket sokkal nagyobb kedvvel hozom össze. 

Most itt állok a befejezés kapujában - ez azt jelenti persze, hogy a nyers szövegnek érek a végére, átolvasás, javítás, előolvastatás jön, majd (vagy kb. párhuzamosan, ismerve az átfutási időket) kiadókeresés. Körülbelül annyi munka van még a nyerszöveggel, amit egy éjszaka alatt le tudok tudni - vagyis nem sok. Mégis, már vagy egy hónapja áll a projekt, hiába van meg minden, sőt, elalvás előtt, amikor fejben szoktam írni, már nagyjából a végére is értem (reggelre nagyrészét elfelejtem, csak jó lenne egy olyan eszköz, mint a Poszthumán döntésben van naplóírásra...), valahogy nem tudom rávenni magam a nekiülésre. Bár erősen fogadkozom, hogy ma azért is - de ezt mondtam tegnapelőtt, tegnap és még jó pár nap. 

Valószínűleg arról van szó, hogy még nem akarom elengedni a projektet. Vagy úgy érzem, hogy nem sikerült annyit beletennem, mint szerettem volna - mondjuk szinte mindig ezt érzem, amikor elkezd körvonalazódni egy hosszabb lélegzetvételű művem. De ez csak rinyálás, persze, vagy a nyári fáradtság jele, vagy egyéb. 

 Utána - a kiegyensúlyozottság jegyében - újra egy SF jellegű dolog kerül terítékre. (Egy SF, egy vallásos, így megy ez már egy ideje.) Van egy ómagyaros, rövidebb regény jellegű ötletem, de abba nem akarok belekezdeni addig, amíg nem körvonalazódik jobban, mi lesz az egész projekt iránya, ha a kiadói érdektelenség miatt maradunk a POD-os vonalon, akkor egy ideig regényeket nem írok rá, csak a blogos, közös projekteket - ezek egyébként egyre regényszerűbbekké, feszesebbekké válnak. Valószínűleg egy hard-sf jellegű, közeljövős, magyar helyszínes, de némileg poszt-apokaliptikus történetbe vágok bele, ami egy olyan Földön játszódik, amit két kitörő szupervulkán (Nápoly, Yellowstone) némileg átszabott. Nyomozós, szerelmes, és persze természettudományos dolog lesz, kb 400E karakterben, max 500, nem akarom túlnyújtani, mert akkor sose fejezem be. Igazából ehhez is már szinte minden megvan, s ha rendesen odateszem magam, akkor év végéig össze is tudom hozni. Addig pedig nem csak az ómagyaros, hanem az apostolos projekt is már tisztább lesz, vagyis ennél előbbre még nem kell gondolkodnom.

Hát ilyen a fióknak írogató emberek élete. :)

A magyar SF új aranykora: A szerkesztők

Na, ez a bejegyzés arról fog szólni, hogy miért nem írok erről a témáról bejegyzést. Ebből máris kiderült, mennyit ér.

Elpotyogtattam már néhány írást SF terén, most nem is ez a lényeg, csak a kiindulási pont az, hogy láttam már belülről publikációt. Nem csak rövid kis novellát, regényt is, antológiát is, újságot is, nem is csak egy helyen - viszont ha a szerkesztőkről kellene véleményt mondanom, akkor gyakorlatilag csak visszakérdezni tudnék: kikről?

Természetesen ezzel nem állítom azt, hogy nincsenek szerkesztők, mert vannak, párat személyesen, akarom mondani látásból is ismerek, de a körülmények szerencsétlen összejátszása folytán bő öt évnyi pályafutásom során még nem igazán kerültem olyan helyzetbe, ahol én voltam az író, és volt egy szerkesztőm. ( Illetve nem is, egyszer volt, jellemzően nem un. "SF" kiadónál, hanem a Parakletosnál, ahol a Prón megjelenése előtt pár levélben volt némi interakció a szöveg pofozása és a történet logikája terén, illetve a Dominiumnál a sorozatszerkesztő kicsit igazítgatott rajta, hogy még kompatibilisebb legyen a Dark Space világával. A leadott szövegeimen persze nem abban a formában kerültek nyomtatásba, de erről a legtöbb esetben csak a kiadott könyvet olvasgatva szereztem tudomást - néha elég ütős is volt.)

Ez persze egyéni szoc. prob., és remélem, hogy ezzel egyedül vagyok a publikáló vagy publikálás előtt álló SF szerzők közül - viszont a szerkesztőkről sem tudok sokat mondani, maximum a végtermékeket vizsgálgatva, a kiadásra került kéziratokat értékelve. Ami viszont az aranykorhoz - szerintem - kell, az az, hogy a szerzők ne legyenek magukra hagyva, illetve ne a kiadott művükről szóló visszajelzések, kósza kritikák vérmérséklettől függő feldolgozására (amiben benne van az elutasítás és a aljas indokok keresgélése is) szoruljanak, de ne is csak ismerősök, hasonló cipőben járó társak véleménye legyen a legszakmaibb fórum, ami segíti őket. Egyik se rossz dolog, nem is haszontalan, de végső soron nem több a vak vezet világtalan szintjénél. Szerkesztői tevékenység meg inkább szakma, bár talán ilyen szak nincs az egyetemen (a bölcsészek meg nem értenek semmihez, mint azt már sok okos ember megmondta), de egy hivatásos szerkesztőnek mindenképpen olyan szakmai tudása és tapasztalata van, amivel egy botcsinálta tesztolvasó vagy feltörekvő írótárs nem versenyezhet. Gondolom én, persze, így pályán kívülről, többszörösen hátrányosan (mert bölcsész is lennék :) ). De az biztos, hogy egész másképp nyúl egy szöveghez egy szerkesztő, mint más, hiszen hivatásszerűen kell foglalkoznia vele, beleásnia magát, egyszerre irodalmárként, üzleti érdekeket is szem előtt tartva, de a célközönség helyébe is beleképzelve magát. Majd nekiülni és az alkotóval együtt újraszülni a szöveget. Ami izgalmas dolog lehet, főleg akkor, ha az író félre tudja tenni az egóját - ami nem könnyű, egyébként.

Az aranykorhoz kiművelt szerzők kellenek, akik egyre magasabb szintre jutnak az újabb és újabb publikációkban. Attól, hogy valakinek kiadják valamijét, még nem biztos, hogy kész író, nem biztos, hogy nem kell feljebb lépnie. Azonkívül szerintem nagyon kevés olyan szöveg van, amit ne lehetne jobbá tenni, akár drasztikus belenyúlással is. Mindehhez pedig jó szerkesztők kellenek és olyan írók, akik nem csak alávetni hajlandóak magukat ennek, hanem egyenesen igénylik is. Mint az elején írtam, nem áll rendelkezésemre elegendő információ a területről ahhoz, hogy meg tudjam mondani, adódhat-e aranykor a jelenlegi felállásból. Kerülnek olyan kötetek a kezembe, amiket elolvasva azt mondom, hogy igen. De olyat is látok, amiről nem tudom elképzelni, hogy egy hozzáértő és felelősséget érző szerkesztő önszántából rábólintott volna. (Ami még érdekesebb, mindez lehet egy kiadón belül is.) A kép a produktumot látva tehát vegyes, a további mélységei a témának pedig számomra a "többi néma csend" birodalmába tartoznak.

A csúnya szavakról

Előljáróban letisztáznám, hogy mennyire beszélek csúnyán: szerintem nem nagyon.

Jó, amikor sikerül lefejelnem az kamra (speiz, spájz, stb) ajtófélfáját, akkor lehet, hogy pillanatnyi öntudatlanságomban ez-az kicsúszik, de amúgy tényleg nem. Jelzőként is a szolidabb dolgokat alkalmazom csak, legalábbis alapesetben. A szűkebb környezetem se annyira káromkodós, bár a szomszédból néha azért hoz ezt-azt a szél, az mindenesetre megnyugtató, hogy amikor majd Hajna elkezdi ezirányba bővíteni bimbózó szókincsét, nem kell az ovira várnia, hogy végre megfelelő forráshoz jusson. Én meg legalább tudom, hogy honnan tanulja. :)

Talán ebből, neveltetésemből és egyéni ízlésemből adódik, hogy amikor valaki un. csúnya szavakat használ, nem feltétlenül valakit szidva, akár sima b+ kötőszavakat vagy k-betűs fokozó szerepű jelzőket, akkor mindig át kell lépnem egyfajta lelki küszöbön, nem azért, mintha emiatt bárkit is alacsonyabb rendűnek tartanék, csak vannak bizonyos belénk drótozott akármik, amik életünk végéig elkísérnek. Sok ismerősöm van, akik élnek ezzel a kommunikációs eszközzel és semmi gondot nem okoz, neki az a természetes, ez van. Megboldogult tanár koromban is simán belefért a diákokkal való kapcsolatba az, hogy a jelenlétemben használt kifejezésformákat nem mindig nyesegettem vissza, max. néha javítottam - lehet, hogy miattam dőlt így romba pár élet, de ott és akkor fontosabbnak tartottam azt, hogy az emberrel magával kommunikáljak és ne egy álarccal, amit tanár-szerepem kedvéért erőltet magára. (Na meg tanítson szép beszédet valaki akkor, amikor kint zajlik az előadás, a színfal mögött meg épp felrobban valaki, mert diákszínjátszó társa annyira lazára vette a figurát, hogy csak közös erőfeszítések árán sikerült fenntartanunk az előadás működőképességét...)

Igazából most valamennyire az irodalmi, vagyis mivel hivatalos értékítéletek szerint nyilván közöm nincs "a Zirodalomhoz", pontosítok: a fikciós szövegekben használt csúnya szavakkal kapcsolatban szeretnék okoskodni egy sort a Törött angyalok postás általi kézhezkapásának apropóján. (A mostani hetek témája, ugyebár :) ). Ez a regény tele volt a fuck, a shit és az asshole különböző mutációival, ami egyrészt azt mutatja, hogy mennyire Tescogazdaságos az angol nyelv, ha káromkodni kell, másrészt többrétegű kihívás elé is állított.

Egyrészt a fuckot sem lehet mindig b+-nek fordítani, mert igen unalmas és magyarul nem kelti azt a hatást, amit kelthet. Szerencsére a már említett forrás rendelkezésemre állt, párszor tényleg megtörtént, hogy vadiúj kinti íróteraszomon üldögélve egy újabb fuckos mondat fordításán töprengtem, amikor a háztetőn keresztül egyszer csak hozta a megoldást a szél (azért részesedést nem fizetek). Ezirányú gyakorlatlanságom tehát áthidalható. Lelki gátlásaim szintúgy, elvégre fordítok. Mondjuk poénból felmerült bennem, hogy pár jelenetet lefordítok úgy, hogy az autentikus káromkodásokat behelyettesítem "ezer bomba és kartács", "terrrringettét" "rézfánfüyülős" és egyéb kamucsúnyaságokra, de szerencsére nem jutottam el idáig, mert amilyen trehány vagyok, bennefelejtem, a korrektor szeme átsiklik felette, aztán lehet nézni. (Így is találtam már a könyvben pár dolgot, ami nem felfelé ácsingózó hírnevemet öregbíti majd...)

Nem is ez az érdekes, hanem az, hogy annyira belejöttem a káromkodósba, hogy a közben elkezdett regényembe is azt vettem észre, hogy akad pár szereplő, aki egyre ordenárébb aranyosságokat ereget magából. Nem az összes, csak a aki amúgy is olyan, meg nem is öncélúan, de korábban annyira blokkolt az ilyesmi (meg a szerkesztői környezet), hogy simán öncenzúráztam magam.

Van egy novellám, még gimis koromban írtam (mindjárt felrakom ide), egy szakításról szól, és úgy éreztem autentikusnak, ha élethűen savazzák egymást a kiskorúak. Először kipontoztak a k.... csúnya szavakat (kisípolós módszer), majd egyszer leírtam őket, valahogy egyik se volt jó. Szigorú szemű magyartanáromnak egyébként nagyon tetszett az írás, a csúnya szavakra meg egy szava sem volt. (Anyu meg kiakadt rajta, de az lett volna a furcsa, ha nem teszi. :) ). De ez egyszeri kísérlet volt, ezután max. mutatóba maradt csak egy "rohadt" a szövegeimben. Illetve az Elmondóban publikált, exGalaktikás (a Galaktikának írtam, no reply, ment máshová, már elhelyeztem pár ilyen novellát ide-oda...) novellámban volt egy "fostalicska", ami a rendszergazda kollega szavajárása nyomán került a tárgyalt MI-re alkalmazott jelzők közé, de hogy-hogy nem, elvtársak, a nyomtatásban már nem jelent meg. (Megkérdezték előtte, hogy kiakadok-e, ha kiveszik. Nem akadtam ki, bák+ :) ) Na meg a Jelige szedett ki egy szerintem nagyon ütős poént képező "köcsög"-öt a szövegemből, pedig az még teológiailag is rendben volt. Mindegy. Jelen kéziratomban még élvezem is, hogy csak a láncaimat veszítettem, különben is a Lilli fénylik az alagút végén, hát akkor meg had mondják meg a magukét.

Különben is, mi az, hogy csúnya beszéd? Nyelvészetileg az a csúnya beszéd, ami akadályozza a megértést - a káromkodás épp ellenkező hatás fejt ki, nagyon is nyilvánvalóvá teszi. Sokkal inkább szociolingvisztikai, mert maga a hangsor nem csúnya. Ami nálunk ronda, az más nyelven teljesen semleges, vagy akár szép is lehet. Angolórán nyugodtan lehet csúnyán beszélni magyarul, pl. szép British kiejéssel a "fast" ott van a szeren. Vagy kissé bronxi tájszólással a "laughing". Vagy volt emelt szintű angolosaim kedvence, az "all of us". De működik ez visszafelé is. Megtörtént sztori, hogy hívtak prédikálni egy amcsi lelkészt egy klubba, de nem volt hajlandó elmenni, mert a klub a "Fáklya" nevet viselte. Hogy akkor a "Huj, huj, hajrá" szovjetellenes felhangjait már ne is említsük. (Magyar-szovjet meccseken állítólag titkosrendőrök hada volt ott, nehogy a szurkolók lószerszámot applikáljanak a baráti nagy testvér játékosainak fülébe.)

Tehát a szó önmagában nem csúnya, hanem társadalmilag, illetve kultúraszeletileg tapad rá ez vagy az. Épp ezért alanyi jogon lehet őket használni (szerintem) az ezt igénylő irodalmi szövegekben. Nem öncélúan, hanem a helyükön. ("Józsi, a kurva anyádat" - igen jó felütés :) ). Mostanában akarok kutakodni adott témákban a hazai SF vizein, első körben a blogfikciót nézegetem meg közelebbről (hamarosan jön az apropója is), utána meg a csúnya szavak használatát. Cikkhegesztés végett, persze. Meg önigazolásként. Csak hogy legyen motiváció.

Ötletelés - meghívásos és nyílt novellaíróverseny

Egy minapi csetelés közbe került elő az ötlet, amikor a Hungaroconról elmélkedtünk, meg a programokról. Van drámaíró verseny, miért ne lehetne SF novellíró verseny is? (Vagy fantasy, vagy akármi.) Itt még be sem kell gyakoroltatni a darabokat, csak kell pár ember, aki tud szépen felolvasni. Az meg akad minden iskolában, legalább őket is be lehet vonni, magyartanárostúl, kicsit fertőződjenek SF-vel. Na meg jó írások kellenének - ez lenne az egész apropója.

Legyen mondjuk 5 "neves" SF író (már amennyire itthon ez értelmezhető kategória, de azért vannak objektív mérőszámok, pl. publikációs mennyiség, esetleg díjak, bár az ingoványosabb terep), meg 10 szabad hely bárkinek, aki jelentkezik. A neves írókat meg kell hívni, a jelentkezőket meg valahogy rostálni, feltéve, ha lesz annyi, hogy lehessen. Miért ne lenne, tele vagyunk írókkal... A rostálás lehet akár egy írás beküldése is, hogy azért ne egy (vagy több) általános iskolai szintű fogalmazáskészséggel és Nobel-díjas szintű öntudattal megáldott csóka ontsa a karaktereket. de lehet akár nevezési díjas is, had ontsa a karaktereket, ha már fizet érte. A nevezési díjat meg szét lehetne osztani a győztesek között, olyan pilótajátékszerűen. Ellenkező esetben kell valami szponzor, bár ki tudja, lehet, hogy a neves írók akár ingyért is elvállalnák, elvégle összejött az ÚG12 is. Ha jó PR-t csapunk neki, még nyernek is rajta, áttételesen akár anyagilag is.

Összeáll a társaság, mindenkinek adni kell valami számítógépet, laptopot, bár manapság azért már szinte mindenkinek van. De ha jobban esik, írhatnak kézzel is, ekkor szerezni kell lelkes egyéneket, akik tudnak macskakaparást olvasni és gépelni, lehetőleg nem úgy, mint a villám (ami néha lecsap, a régi vicc, csak hátha valaki nem ismerte :) ). Majd jöjjön a téma. Ha esetleg a Galaktika beszáll szponzorálni, akkor lehet olyan, hogy kisorsolnak egy számot, és annak a témájához írt cikkeket adják a versenyzők kezébe, ez kell, hogy ihlesse a novellát. Most találomra leveszek egyet a polcról: 198-as, a hónap témája: Star Trek. Na jó, ez nem jött össze, nem fanfictionra készülünk, húzok egy másikat. 185-ös: Autók. Kis szösszenetek benne a jövő autózásáról, na alapuljon erre témára a versenynovella. Vagy ha a Galakitka nem száll be a buliba, akkor vannak SF-határterületes portálok, azokon cikkek, egy olyannal összehaverkodni, válogatni egy tucat cikket, ami SF ízű, és abból egyet kisorsolni.

Utána a versenyzők elvonulnak a virtuális elefántcsontornyukba és írnak. Adott terjedelmi korlátok. Pl. min. 10 000, max 30 000 leütés. Sorsolás délelőtt 10-kor, leadási határidő délután 4. Közben lehet enni, inni, netezni, trécselni, bármit, akár egymással is, az írás egy nyitott és szabad folyamat. Lehet alkotó írókat fényképezni. Akár etetni is lehet őket. De ha el akarnak vonulni, biztosítani nekik helyet rá.

Majd elkészülnek a művek, jeligét kapnak és kinyomtatódnak, mennek a felolvasókhoz gyakorolás végett. Az este pedig jön a gála - a jeligés novellákat közönség előtt felolvassák, de lehet mellette szakértő zsűri is, és mindenki kap egy lapot, hogy pontozzon. A zsűri minden novella után elmond pár benyomást. Pl. lehetne Attilát is delegálni oda, csak el kellene dugni a láncfűrészt, vagy Balfrászt, azért ő is megmondja a frankót, ha kell, és ha nem ül a versenyzők közt éppen (golyóálló fal esetleg kettejük közé), Odo-t, ha van egy kis ideje ZSP zsűrizés mellett, stb.. A kommenteket rögzíteni, később még kellenek. Végül pontozás összesítése (pár perc), eredményhirdetés, jeligék feloldása, ámuldozás, pezsgő, kardba dőlés, kinek mi tetszik. A műveket e-bookba rendezni, kommenteket a megfelelő helyre, pontokat szép táblázatba, és felnyomni a netre, had lássa mindenki, ki mit tud.

Érdekes lenne összevetni, hogy a noname és a name alkotók között mekkora a szakadék.

Na, milyen ötlet?